Családtörténet
Bevezetés
Édesapám gyermekkoromban sokat mesélt a családról, és hátrahagyott sok
dokumentumot. Sajnos halála megakadályozta abban, hogy piszkozatait feldolgozza, és később felmerülő kérdéseimre választ adjon. Ifjúkoromban nem sokat foglalkoztam őseimmel, később egyre nehezebb volt összeszedni az információkat. Ezért állítom össze gyermekeimnek a családtörténetet, és az adat- és dokumentumtárat, hogy utódaim később utána tudjanak járni a család eredetének.
Az információk, adatok alapját édesapám írásbeli és szóbeli hagyatéka képezi. Ezt igyekeztem kiegészíteni a rokonságtól beszerzett információkkal. A nevezetesebb személyekről lexikonokból, könyvekből próbáltam adatokat szerezni. Nagy segítségemre volt az Internet megjelenése, ahonnan számos, korábban előttem ismeretlen adat származik.
A családtörténetben egy összefoglaló áttekintést kívántam adni a család eredetéről, az ősökről és a család kiemelkedő egyéniségeiről, részletes adatok nélkül. Az itt közölt családtörténet mellett több mint 1900 személy ismert adatait (születés, halálozás, házasság, gyermekek stb.) tartalmazó adattárat, irat- és fotóarchívumot és családfa ábrákat vittem fel számítógépemre.
Budapest, 2010. április
Weszely család
Édesapám a Weszely nevet örökbefogadás révén szerezte, így a Weszely családhoz vérségi rokoni
szálak nem kötnek. De fontosnak tartom, hogy a családtörténetet a névadó család leírásával kezdjem.
Weszely János 1827-ben született, Egerben gyógyszerész, később a Rudas-fürdő igazgatója.
Fia, Weszely István 1861-ben született. 25 évesen Bp.-en Neoschil Váczi utcai orvosi műszerüzletének üzletvezetője lett. 1889-ben átvette az elhunyt Neoschil üzletét, megalapította a Váczi. u. 22-ben a Weszely István orvosi, sebészmű, kötőszer és betegápolási üzletet. 1893-ban rövid időre Ruttner Kálmánnal társult, orvosi-, sebészmű és kötszer üzletet alapított a Múzeum krt. 37 sz. alatt. A Váczi utcai üzlet továbbra is működött. 1894-96 között profilváltást hajtott végre: angol sportcikkek, gumiáruk, acéláruk. 1896-ban a millenniumi kiállításon az iparcsarnokban már sportcikk kereskedőként állít ki. 1899 v. 1900-ban az üzlet átköltözött a Bp. IV. Váczi u. 9 alá, a volt Nemzeti Szálloda épületébe.
Weszely István, mint vagyonos pesti polgár, támogatta a főváros fejlesztését, és számos elképzelése volt:
- - a naphegyi villanegyed kifejlesztésére gázt, villanyt vezetett fel,
- - Mössmer Józseffel sodronykötélpályát tervezett az Erzsébet hídról a Nap-hegyen és a Déli pályaudvaron keresztül a Sváb-hegy tetejére.
1890-ben kötött házasságot nagyanyámmal, Rausch Saroltával (ld. Rausch csal.). Házasságukból gyermek nem született. 1901-ben Weszely István 40 évesen hirtelenül elhunyt.
Az üzletet nagyanyám vezette tovább.
1904-ben nagyanyám feleségül ment az özvegy Schmidbauer Henrikhez, de az üzletet továbbra is Weszely István néven jegyezte.
1905-ben született édesapám, aki a keresztségben a Schmidbauer István Henrik Aladár nevet kapta.
1917-ben nagyapám meghalt. 1933-ban, abban a reményben, hogy a Weszely céget édesapám fogja örökölni, a cég nevének fenntartása céljából Weszely Aurél örökbe fogadta, neve Schmidbauer Istvánról Weszely Istvánra változott.
A Weszely cég 1912-ben Tátralomnicon, 1920-ban Balatonföldváron is iparengedélyt kapott, de fióküzletek létesítéséről, működéséről nincs információm. Egy érdekesség a cég életéből, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság alatt a Leninhez repülő Szamuely Tibor az üzletben vásárolt motoros szemüveggel tette meg az utat.
Nagyanyám és édesapám nem tudta olyan jó kézzel vezetni az üzletet, mint az alapító. Nagyanyám támogatta egy feltaláló képtelen ötleteit, és az üzlet adósságokat halmozott fel. Előbb vejével, Köhler Andorral, később Kertész Tódorral társult. 1932-ben, a világválságban az adósságok miatt az Rt. tönkrement.
1933-ban a Bp. I. Dezső u. 6. sz. alatt (a naphegyi villa) Weszely István iparengedélyt kapott. Ez még egy kísérlet volt az üzlet feltámasztására, sorsáról nincsenek ismereteim.
Édesapám 1927-28-ban szakmai ismeretinek bővítésére Európa több országában járt, különféle cégeknél dolgozott. A Kossuth-ünnepségek alkalmából nagyanyámmal az USA-ban tartózkodott. 1938-ban huszárönkéntes lett, főhadnagyi rangban. Különböző állami hivataloknál dolgozott. Első házassága gyermektelen volt, és emiatt megromlott. Második felesége tüdőbetegségben elhunyt. Kertes házat vett Rákoscsabán.
1944 novemberében vette feleségül édesanyámat, Imreh Etelkát, és az önkéntes huszárezredben édesanyámmal együtt a front előtt menekültek a szovjet csapatok elől. Ausztriában amerikai fogságba kerültek, ahonnan 1945 szeptemberében kerültek haza.
A II. világháború után származása miatt nehezen tudott elhelyezkedni. Minisztériumokban, állami vállalatoknál tisztviselőként dolgozott viszonylag kis keresettel.
1946-ban születtem én, 1949-ben Gyuri öcsém. Édesanyámról az Imreh családnál fogok szólni.
Édesapám 1969-ben rákban halt meg, több mint kétéves szenvedés után. Én akkor végeztem az egyetemet. Már nagyon készült a nyugdíjas éveire, de nem érhette meg.
Magamról: az általános iskola elvégzése után a Bánki Donát Gépipari Technikumba kerültem, anélkül, hogy fogalmam lett volna a gépészetről. Ott azonban megszerettem azt. A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem gépészmérnöki diplomát, és gépészmérnökként dolgoztam nyugdíjazásomig. 1969-78 között az Autóipari Kutató Intézetben elméleti kutatásokkal foglalkoztam. 1971-ben az ország akkori legnagyobb számítógépén (128 kilobyte!) dolgoztam. 1978-85 között a Mezőgépfejlesztő Intézetben főleg szántóföldi mérések regisztrátumainak számítógépes kiértékelését végeztem. 1985-ben az akkor az országban legmodernebb számítógépes gépészeti tervező rendszeréhez kerültem, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárba. A gyárban, ill. jogutódjainál dolgoztam 2003-ig, a gyár felbomlásáig.
Első feleségem Halabuk Klára. E házasságomból származik három gyermekem (Anna 1972, Tamás 1974, Kinga 1977) és 6 unokám (Regina 1999, Eszter 2000, Bence 2002, Gergő 2004, Barnabás 2006 és Mária 2008). Miután 1987-ben elváltunk, 1994-ben ismét megnősültem. Második feleségem, László Anna a zalai Mikekarácsonyfán született. Az ő előző házasságából született Király Sándor és Andrea, itt is van 4 unoka (Bernadett 1997, Rebeka 1998, Viktória 1999 és Marcell 2000) .
A Weszely családnak számos jeles személyisége volt, pl. Weszely Tibor felsőházi képviselő, akinek felesége Baich-bárónő, vagy .
A sportüzlet tulajdonos Weszely István testvérének, Weszely Gyulának felesége érdi és vértesi Gaylhoffer Borbála. Róla terjedelmes családfát találtam a Petőfi Irodalmi Múzeum internetes adattárában, amely számos nemesi családhoz, többek között olyan neves családokhoz kapcsolódik, mint ponori Thewrewk vagy fejéregyházi Csapodi.
Weszely István testvére volt Weszely György földművelési miniszteri főigazgató. Unokaöccse volt Weszely Tibor felsőházi képviselő, akinek felesége varadiai Baich Johanna bárónő. A bárónő a vagyonos bánsági Baich családból származik és egyik dédanyja a szerb Obrenovics dinasztia alapítója, Miklós leánya volt. A bárónő hozmányát képező Veszprém megyei Ihász pusztai Weszely-kastélyt 1945-ben az oroszok felperzselték.
Néhány éve a Weszely sportüzletből származó árjegyzékeket, dokumentumokat adtam át a Testnevelési És Sportmúzeumnak.
Schmidbauer család
A Schmidbauer család Bajorországból származó polgárcsalád, elsősorban iparosok voltak. Ükapám, Schmidbauer József a bajorországi Süssenbachból vándorolt Pestre, itt 1848-ban az első kádármester volt. A szabadságharcban pénzét Kossuth-bankókban tartotta, azok azonban Világos után már nem voltak felhasználhatók, ezért tönkrement. Gr. Károlyi Györgyhöz került pincemesternek. Egyik fia Péter, női szabó volt, később látásának romlása miatt idegenvezető lett. 48-as honvédként részt vett a szabadságharcban.
Schmidbauer Péter egyik fia volt Schmidbauer Henrik, a nagyapám. Nagyapám első felesége Moiret Paula, ebből a házasságából három lánya született.
Schmidbauer Henrik második, Rausch Saroltával kötött házasságából született édesapám.
Nagyapám 1917-ben a spanyolnátha járvány áldozata lett. Azon kívül, hogy papírgyári képviselő volt, sajnos semmit nem tudok róla.
Ükapámnak Péteren kívül még 6 gyermeke volt. Az első kettő 48-as honvédként elesett a szabadságharcban. Egyik fia, Henrik Pesten mozdonyvezető volt. 1852-ben gr. Károlyi György békéssámsoni uradalmába, az Alföldre jött az első cséplőgéppel, mint főgépész. 40 évig dolgozott ott főgépészként, 32 garnitúra géppel. Henriknek két felesége unokatestvér volt, a második házasságából egyik fia, Tibor fiatal iparosként Budapesten a földalatti megindításakor az első szerelvényt - amelyen Ferenc József és Erzsébet királyné utazott - vezette. Később Hódmezővásárhelyen lakatos iparos lett.
Nagyapám legnagyobb lánya Magdolna Komarnicki Gyulához ment feleségül. Komarnicki Gyula apja, Komarnicki Zsigmond Varsóban született, régi lengyel családból. A lengyel függetlenség híve volt, ezért el kellet hagynia az országot. Párizsból, mint francia állampolgár érkezett hazánkba. A Magyar Államvasutaknál vállalt mérnöki szolgálatot. Fia, Gyula a Magyar Államvasutak vezérigazgatója, majd a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság vezérigazgatója volt. A II. világháború után a Heves megyei Erkre telepítették ki. Zsigmond másik fia Román az Ügyvédek Nemzetközi Szövetségének elnöke volt a II. világháború előtt. A két testvér híres alpinista volt, fő területük a Tátra volt. Tudomásom szerint Tátralomnicon emléktáblájuk van. Komarnicki Gyula egyetlen fia Tamás neves karmester volt, Németországban működött, ott is halt meg.
Második lánya Bellus, Rónai Lajoshoz ment feleségül, aki dunántúli értelmiségi családból (Rónai László székesfehérvári iskolaigazgató, Rónay Géza veszprémvarsányi körjegyző) származik. Leányuk, Éva Fukker Károlyhoz ment feleségül, aki tudomásom szerint a felvidéki Fugger családból származik.
Legkisebb lánya, Fanny a Köhler-családba házasodott, amely a Rausch család egyik ága, lásd ott.
Meg kell említenem nagyapám első felesége, Moiret Paula családját. A család Franciaországból (Hargicourt) a 18-19. század fordulója körül került Erdélybe, a török uralom alatt elnéptelenedett Temes vármegyébe. Az Interneten találtam abból a korból és helyről Moiret-adatokat francia családfákban, de nem sikerült közös személyt találni. Neves személyek voltak Moiret Lajos, magyar kir. kormányfőtanácsos, az Első Magyar Részvény Serfőződe igazgatója, Moiret F. Ödön papír-nagykereskedő, Moiret Ödön szobrász, építész és éremművész. Az ő alkotásai többek között a Magyar Általános Hitelbank székház - ma Pénzügyminisztérium - József téri kocsibejárója fölötti erkélyének szobrai.
Rausch család
Rausch Friedrich 1670-ben született. Ükunokája, Rausch Péter 1770-80 tájékán költözött Lotaringiából a vajdasági Hódságra. A Rausch család módos polgárcsalád volt, leginkább kereskedők voltak. A hódsági Rausch családnak 3 ága van, de az elágazást nem ismerem. Azt tudom, hogy dédapámnak Rausch Ferencnek (szül. 1835, Hódság) unokatestvére volt a bécsi Rausch, a hódsági Rausch Ede valamint Rausch Antal, Károly, Margit, Gyula, de a családfába kapcsolódási pontokat nem találtam meg.
Dédapám volt az Andrássy úti Geittner és Rausch cég egyik tulajdonosa. Fia, Aladár is abban dolgozott. Rausch Ferencnek hét gyermeke volt. Három fiatalon elhunyt. Ilona lánya Köhler István gépgyároshoz ment feleségül. Gizella és Tóth Bálint házassága gyermektelen volt, panziójuk volt Balatonföldváron. Gizi néni nagy bohém lehetett, sok anekdota szólt róla. Vilma, a legfiatalabb lány jól festett, 1928-ban a "Tavaszi Tárlaton" kiállított. Két házassága volt. Első férje Giergl Ernő, a Tirolból származó híres Giergl családból. A család nevezetes tagjai: Giergl Henrik üvegműves volt, Györgyi [Giergl] Alajos festő mellett híres kártyafestők, művészek, építészek voltak. Giergl Kálmán építész dolgozott többek között a New York-palota, a Kúria, a két Klotild-palota, a Ferenciek terén az ún. királyi bérpalota, a Zeneakadémia tervein. Vilma második férje Szentgáli Antal mérnök, aki részt vett az ausztráliai vasutak, a transz-szibériai vasút mandzsúriai szakaszának és a vlagyivosztoki kikötőnek az építésében. 1911-ben a szentpétervári követségen dolgozott.
Aranka lánya Hoepfner Gyula uradalmi intézőhöz ment feleségül. (lásd Hoepfner család)
Sarolta lánya, az én nagyanyám első férje a már említett Weszely István, második pedig Schmidbauer Henrik volt, akikről már megemlékeztem. Weszely István halála után ő lett a Weszely üzlet tulajdonosa. Ő építtette a naphegyi villát a XX. század elején (Bp. I. Dezső u.6). Ez hatalmas családi összejöveteleknek, ünnepségeknek volt színhelye. A villát a sportüzlet tönkremenetele után el kellett adni, és a II. világháborúban bombatalálat következtében teljesen megsemmisült. Nagyanyám tulajdonosa volt a Czakó utcai teniszpályáknak is. Szép villát épített Tátralomnicon, a "Tulipán-villát". Édesapám és nővérei kellemesen emlékeztek 
vissza a tátrai gyermekévekre. Az I. világháború után a villát a tátralomnici állomásfőnök vette meg, később államosították. Az épület ma is áll a Tátra-múzeum mellett, a Best Western lánc szállodája.
Rausch Ferencnek egyetlen családos fia volt, Aladár, aki 1920-ban megalapította az ipari és kereskedelmi szervezetet, a Baross-szövetséget.
A Rausch-házaspár 1876-ban megvásárolta a Sugár út 113. (ma Andrássy út 110.) sz. telket, és 1877-re villát épített rajta. A villa 1888-ig volt a család tulajdonában. Utána több tulajdonos vátotta egymást, és több átépítésen esett keresztül. 1945-ben Nagy Ferenc miniszterelnöki lakása volt. Jelenleg felújítás alatt áll, a Zelnik István Délkelet-ázsiai aranygyűjteményét kívánja elhelyezni.
A Rausch családnak Leányfalun volt egy villája, ez is sok családi összejövetel színhelye volt. A leányfalui családi kép egy ilyen képzelt
összejövetelről készült montázs, amelyen dédszüleimet és családjukat komponálta össze a kép készítője. A családnak még más telkei is voltak Leányfalun, pl. a mai futballpálya helyén.
A Rausch család bécsi ágáról nem sokat tudok, rövidáru-kereskedésük volt Bécsben, édesapám még levelezett velük. Rausch Ede Hódságon volt a Fonó- és Kötélverőgyár Rt. és a Takarékpénztár igazgatósági tagja, az utóbbi elnöke. Családjából unokájának férjét, Blaschnek Bélát ismertem személyesen, aki a II. világháború előtt a Nemzeti Bank főpénztárnoka volt, ezért a háború után külföldre kellett menekülnie. Rausch Antal és Margit unokatestvérekként kötöttek házasságot, Margit volt a balatonföldvári Rausch-panzió tulajdonosa. Rausch Gyula családjában neves orvosok, főorvosok voltak (Rausch Géza, Zoltán, Rajnavölgyi [Rausch] Tibor). Rausch Zoltán felesége Báthory-lány volt, akinek unokaöccse Báthory-Hüttner János jobboldali lapkiadó és politikus, aki 1945-ben nyugatra távozott, majd 1948-ban kivándorolt Brazíliába.
A Rausch család nevezetes mellékága a Köhler-család. Köhler István kőbányai gépgyára a monarchia egész területére szállított. Kassán a tűzoltó múzeumban és Belgrádban a Száva-parton találkoztam emlékeivel. Az államosítás után a gyár a Kőbányai Szerszámgépgyáré lett. A Köhler-Rausch házaspárnak hat gyermeke volt. A legidősebb Köhler Ferenc páter, első miséjét a kőbányai Szt.László templomban tartotta. Lazarista rendfőnök. A II. világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban és számos zsidó a megmenekülését köszönheti neki. A háború után Párizsba emigrált, Franciaországban (valószínűleg nem véletlen) motorbaleset áldozata lett. Köhler László és Andor a két világháború között vitézi rangot kapott, és Kölleyre változtatta nevét. Kölley László felesége Klösz Ida, a neves pesti fotográfus rokona. Kölley Andort a tanácsköztársaság alatt először halálra ítélték, de közbenjárásra kiengedték. Kölley Andor fia, Gyurka a cserkészszövetségben vezető posztot töltött be. Ezért 1946-ban az ÁVO Sopronkőhidára vitte, majd orosz lágerba került Karéliába. 1954-ben jött haza, 1956-ban pappá szentelték. 1961-ben államellenes tevékenység vádjával letartóztatták, egy év múlva amnesztiával szabadult. Dunabogdányban tevékenykedett. 1971-ben Svájcba emigrált, onnan Németországba került. 1974-től a Magyar Cserkészet európai kerületének vezetője volt Münchenben. Öregkorára hazatért, Leányfaluban a szeretetotthonban él, amely a Köhler-család leányfalui telkén van. Kölley Andor egyik unokája Mándoki László, aki Németországban Leslie Mandoki néven, mint a Dzsingisz Kán együttes vezetője ismert.
Imreh család
Az Imreh család Erdélyból, Káposztásszentmiklósról származó székely nemesi család. Kempelen Béla: "Magyar Nemesi családok" könyvében találtam egy Imreh Istvánt, aki 1655. június 28.-án káposztásszentmiklósi lófőséget nyert. (Lófő: [lovasfő, lófejű] székelyek ama rendbeliek voltak, kik a hadban lóháton, a maguk lován voltak kötelesek szolgálni. - Pallas lex.) Ő valószínűleg a család őse volt.
Nagyapám, Imreh Ferenc testvérével, Lajossal költözött Budapestre, 1903 előtt.
Mindketten a BSzKRT-nál dolgoztak villamoskalauz, villamos kocsivezető állásban. Három Imreh Ferenc generáció dolgozott a fővárosi villamosvasútnál. Nagyapám 1904-ben vette feleségül Gremsperger Etelkát. Házasságukból négy gyermek született: Ferenc, István, Etelka (édesanyám) és Ilona. Nagyapám 1913-ban tüdőbajban elhunyt.
Édesanyám, miután apja korán elhunyt, gyerekkorát részben Kőbányán, rokonoknál töltötte. 1920-ban a református egyház szervezésében Hollandiába került családokhoz, hét évet töltött ott. 1933-ban Rákoscsaba-Újtelepen frissen kiparcellázott területen épített házat és itt nyitott 1934-ben vegyeskereskedést. Ebben a házban lakott haláláig, és én is közel 50 éven át. Az üzlet a II. világháborúig működött. A háború után az üzlethelyiség felett a községi (1950-től Budapest XVII. kerületi) tanács rendelkezett kb. 20 évig. Miután üzletét be kellet zárnia, a meglehetősen nagy kertben igyekezett megtermelni a család ellátáshoz szükséges terményeket. Munkát csak alkalmanként, illetve otthonra vállalt. 1982-ben szívinfarktusa volt, de ennek ellenére 85 éves koráig önállóan tudta vezetni a háztartást, és a kertben is dolgozott. Élete utolsó három évében azonban egy combnyaktörés és szívroham után már nem tudott felkelni az ágyból, Kőbányán a Paula-kórházban hunyt el.
Testvére, Imreh Ilona, -Ila néni- a tanítóképző elvégzése után Bácskába került, mint diakonissza, onnan 1945 ápr.14-én, mint magyar állampolgárt kiutasították és áttették a határon. Kiskunhalasra került tanítónak. 1952-54 között súlyos TBC fertőzés miatt megműtötték. Közben megszerezte a magyar-történelem szakos tanári diplomát és Füzérradványba került a Károlyi-kastélyban működő gyermekszanatóriumhoz tanárnak. 1959-68 között Kiskunhalason tanított. Miután nyugdíjba ment Rákoscsabára költözött családi házunkba, majd egy baleset után Leányfalura a református szeretetotthonba, ott is hunyt el.
Gremsperger család
A család eredetéről nincsenek adataim. Gremsperger István 1828-ban született Alsó-Sismándon (Herczegfalva, Fejér m.). Fia Gyula, az én dédapám, juhász volt. Szépen faragott. Hat gyermeke közül Etelka volt a nagyanyám. Mint az Imreh családnál említettem, nagyapám korán elhunyt. Nagyanyámra maradt a 4 kisgyermek, egyedül nevelte őket. Fűszerüzletet nyitott Rákoscsabán. 1933-ban édesanyámmal az újonnan épített házba költözött. 1946-ban szívrohamban hunyt el. Így sajnos sem őt, sem a többi nagyszüleimet nem ismerhettem.
(folytatás a 2. lapon)
